Mélyen a szemembe néz…

Mélyen a szemembe néz, és egy pillanatra megszűnik körülöttünk a világ – csak mi ketten létezünk. Annyira szeretnék a karjába ugrani és feloldódni az ölelésében, hogy komolyan elgondolkodom azon, vajon orvosilag igazolható-e ilyen szintű vonzódás egy másik emberi lényhez.

Két karját körém fonva…

Két karját körém fonva szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik. Mostanában nem sokszor volt benne részem.

Van az ölelés…

Van az ölelés… Az ölelés, ami túl van minden szavakba foglalható érzésen. Az ölelés, amely kimondja ezt a nem létező szót. Az ölelés, amely titokzatos úton adja tovább a szív érted-dobbanását. Az ölelés, amely nem átölel, hanem körülvesz, magába zár, elrejt, megóv. Az ölelés, ami fényes nappalod és édes álmos éjjeled. Az ölelés, ami ételed, italod, társad, életed. Az ölelés, amelynek neve van,…

Adj esélyt magadnak…

  Adj egy esélyt magadnak. Legalább egyet egy új életre, egy boldogabbra, olyanra, amiben a helyedet érzed. Mert addig, amíg nem ott vagy, ahol lenned kell, folyton boldogtalan leszel, és ha nem hallgatsz arra a késztetésre, ami azt ordítja, hogy tegyél már végre valamit, szépen meghalsz. Meghal a lelked, belehal a hitetlenségedbe, abba, hogy képtelen…

Haladni akarsz az életben…

Haladni akarsz az életedben, de sokszor egyik lábad a féken van. Ahhoz, hogy szabad lehess, meg kell tanulnod elengedni. Elengedni a sérüléseket. Elengedni a félelmet. Nem táplálni tovább a régi fájdalmakat. Az az energia, amivel a múltadba kapaszkodsz, visszatart az új élettől. Mi az, amit ma elengednél?